Az első könyvemben életem egyik legnehezebb időszakáról írtam. A pokol mélységeit és a mennyország reményét próbáltam megmutatni úgy, ahogyan én átéltem. Nem regényt írtam, hanem valóságot. Olyan valóságot, amelyben ott volt a fájdalom, a félelem, a bizonytalanság, de ott volt benne az emberi jóság, a hit, és az újrakezdés ereje is.
Most, ebben a második könyvben tovább szeretném folytatni ezt az utat.
Sokan vannak, akik talán nem olvasták az első könyvemet, de maguk is nap mint nap küzdenek. Betegséggel, magánnyal, reménytelenséggel, kiszolgáltatottsággal, vagy éppen azzal az érzéssel, hogy rájuk már senki sem figyel. Nekik szeretném elmondani: nincsenek egyedül.
A világ sokat változott. A régi idők nehezek voltak, de a mai ember terhei sem kisebbek. Sok beteg hosszú várakozással, kevés segítséggel, fáradt egészségügyi dolgozókkal, rohanó világgal találja szembe magát. Olyan helyzetekkel, amelyekben néha úgy érzi, csak egy szám lett a sok közül.
Én is átéltem ezt. Tudom, milyen az, amikor az ember kiszolgáltatottnak érzi magát. Tudom, milyen várni egy kezelésre, egy jó szóra, egy bíztató tekintetre. Tudom, milyen az, amikor a test elfárad, de a lélek még kapaszkodni akar.
Ezért születik meg ez a könyv.
Nem tanítani akarok. Nem okoskodni akarok. Nem mondom, hogy mindenre tudom a választ. Csupán mellé szeretnék ülni azoknak, akik most szenvednek. Fogni a kezüket a szavaimmal. Elmondani nekik, hogy a legsötétebb mélypontból is vezethet út felfelé.
A mélypont nem a végállomás.
Sokszor éppen ott kezdődik az újrakezdés, amikor már azt hisszük, nincs tovább. Egy mosolyból, egy mondatból, egy segítő emberből, egy apró reménysugárból új élet sarjadhat.
Ha ez a könyv csak egyetlen embernek ad erőt, már nem írtam hiába.
Ha valaki a könnyei között megérzi, hogy nincs egyedül, már megérte.
Ha valaki újra hinni kezd holnapban, akkor a fájdalmaim emléke sem volt hiábavaló.
Ez a könyv a küzdőknek szól. A fáradtaknak. A betegeknek. A hozzátartozóknak. Az elesetteknek. És mindenkinek, aki valaha újra akarta kezdeni az életét.
Mert amíg élünk, addig mindig van remény.