Pokol és Mennyország

Egy igaz történet egy súlyos vesebeteg életéről

Ki tartja a lelket abban, aki a kórházi ágyon fekszik?

1978-ban az életem egy pillanat alatt tört ketté: ólommérgezés, intenzív osztály, biopszia, egymást követő embóliák és a teljes kiszolgáltatottság. De a legsötétebb kórházi éjszakákon sem voltam egyedül. Ott volt a feleségem, a gyermekeim, a szüleim – az a láthatatlan, mégis mindennél erősebb háló, amit a család szeretete font körém.

Pokol és mennyország című könyvemet azért írtam meg, hogy elmondjam minden aggódó családtagnak: az Önök jelenléte, hite és szeretete a legnagyobb gyógyszer. A legnehezebb helyzetben is van kapaszkodó.

Részlet a ,,Pokol és Mennyország” című könyvemből.

Miért is írom ezt a könyvet? Kérdezhetnék sokan. A válaszom nagyon egyszerű: tanulságul sok embernek az élet szépségéről, betegségek, csalódások, fájdalmak, kitartás, család, társ megbecsüléséről, szeretet szépségéről, az élet csodáiról és az egészség megbecsüléséről. A LÉNYEG: 45 éve küzdök a sorsommal, de a számból soha nem hangzott el, hogy itt, meg ott fáj, nincs kedvem, elég volt ebből az életből. Festékmérgezéssel kezdtem 27 évesen, ami a veséket támadta meg. Nős voltam, egy 3 és egy 7 éves kislányom maradt feleségemmel két évig, amikor egyhuzamban kórházban voltam. Ebbe a betegségbe sokan meghaltak, nekem meg sem fordult fejemben, hogy velem ez megtörténhet. Élni akartam minden körülmény ellenére, az embóliák, infarktusok nehézségeit is leküzdve. Biztosan az a tudat segített át, hogy van két pici gyermekem, akiket fel kell nevelni és egy CSODÁLATOS feleségem. Vágjunk a közepébe: 1978. augusztus 18-a volt, sokaknak ez egy átlagos nap. Nekem a további életemet határozta meg. Fontos dátum.

Aki az teljes könyvet szeretné elolvasni, ajánlom: www.elettortenetem.eu oldalamat

Miért született meg ez az írás?

43 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy pszichésen képes legyek papírra vetni mindazt a küzdelmet, amit az élet mért rám. Ez a könyv nem csupán egy élettörténet, hanem egy példamutatás minden betegtársamnak, aki hasonló nehézségekkel néz szembe.

„Jöjjenek az életben bármilyen nehézségek, feladatok, kihívások, próbálj meg minden erőddel azon lenni, hogy meglásd bennük a fejlődési lehetőséget, vagy valami új dolog kezdetét.”

A belső erő és a megoldás kulcsa

Az írásom célja, hogy felhívjam minden beteg ember figyelmét: ne ragadjatok bele a negatív, lehúzó érzésekbe. Az életem során megtanultam, hogy bár kaptam akkora pofonokat, hogy a „fal adta a másikat”, mégsem az összeomlást választottam. Arra koncentráltam, hogyan oldjam meg az adott helyzeteket.

• A hit ereje: Ahogy bezárultak mögöttem ajtók, csodálatos módon nyíltak újak.
• A hála könnyei: Megtanultam értékelni a segítséget, amit mindig a megfelelő időben kaptam.
• Sose add fel: Hidd el, ha bátran és a derűdet megtartva előre tekintesz, megtalálod a megoldást.

„Emberi törvény kibírni mindent, s menni mindig tovább, még akkor is, ha nem élnek már benned remények és csodák.”

Egy könyv, ami erőt ad, ami reményt nyújt. Egy fiatal férfi, aki harcol. De vajon győz is?

 ,,Mélypontok és újrakezdések” könyvemhez

Összekötő szöveg a II. könyvhöz Az első könyvemben életem egyik legnehezebb időszakáról írtam. A pokol mélységeit és a mennyország reményét próbáltam megmutatni úgy, ahogyan én átéltem. Nem regényt írtam, hanem valóságot. Olyan valóságot, amelyben ott volt a fájdalom, a félelem, a bizonytalanság, de ott volt benne az emberi jóság, a hit, és az újrakezdés ereje is. Most, ebben a második könyvben tovább szeretném folytatni ezt az utat. Sokan vannak, akik talán nem olvasták az első könyvemet, de maguk is nap, mint nap küzdenek. Betegséggel, magánnyal, reménytelenséggel, kiszolgáltatottsággal, vagy éppen azzal az érzéssel, hogy rájuk már senki sem figyel. Nekik szeretném elmondani: nincsenek egyedül. A világ sokat változott. A régi idők nehezek voltak, de a mai ember terhei sem kisebbek. Sok beteg hosszú várakozással, kevés segítséggel, fáradt egészségügyi dolgozókkal, rohanó világgal találja szembe magát. Olyan helyzetekkel, amelyekben néha úgy érzi, csak egy szám lett a sok közül. Én is átéltem ezt. Tudom, milyen az, amikor az ember kiszolgáltatottnak érzi magát. Tudom, milyen várni egy kezelésre, egy jó szóra, egy bíztató tekintetre. Tudom, milyen az, amikor a test elfárad, de a lélek még kapaszkodni akar. Ezért születik meg ez a könyv. Nem tanítani akarok. Nem okoskodni akarok. Nem mondom, hogy mindenre tudom a választ. Csupán mellé szeretnék ülni azoknak, akik most szenvednek. Fogni a kezüket a szavaimmal. Elmondani nekik, hogy a legsötétebb mélypontból is vezethet út felfelé. A mélypont nem a végállomás. Sokszor éppen ott kezdődik az újrakezdés, amikor már azt hisszük, nincs tovább. Egy mosolyból, egy mondatból, egy segítő emberből, egy apró reménysugárból új élet sarjadhat. Ha ez a könyv csak egyetlen embernek ad erőt, már nem írtam hiába. Ha valaki a könnyei között megérzi, hogy nincs egyedül, már megérte. Ha valaki újra hinni kezd holnapban, akkor a fájdalmaim emléke sem volt hiábavaló. Ez a könyv a küzdőknek szól. A fáradtaknak. A betegeknek. A hozzátartozóknak. Az elesetteknek. És mindenkinek, aki valaha újra akarta kezdeni az életét. Mert amíg élünk, addig mindig van remény.

Az írás számomra nemcsak történetmesélés, hanem sokszor újra átélés is. Ezért szeretném olyan tempóban megosztani veletek a fejezeteket, hogy közben meg tudjam őrizni az erőmet is.

Hamarosan hozom a következő részeket. Köszönöm a türelmeteket és a megértéseteket. 🙏

Nem vádat akarok emelni.
Nem hibáztatni akarok rendszereket vagy embereket.

Csak emlékeztetni.

A kórházi ágyon fekvő ember
nem „teher”.
Nem „eset”.

Hanem egy élet.
Egy történet.
Egy család része.

Ha ezt a könyvet most a kezedben tartod,
szeretném, ha tudnád:

bármekkora próba ér is bennünket,
mindig van tovább.

A legnehezebb utak végén is lehet új kezdet.

Mert az élet sokszor próbára tesz bennünket.

De a próbák nem azért jönnek, hogy megtörjenek —
hanem hogy megerősítsenek.