Mérnökként végzett több mint négy évtizede, de aztán pár év múlva mégis az orvosi pályát választotta. Mi áll ennek az éles váltásnak a hátterében?
Minden embernek megvan a belső hangja, ami meghívja őt valamire, legyen szó hivatásról vagy akár a házasságról. Ez a hang a gyerekekben még nagyon élesen szólal meg, hiszen sokkal közvetlenebb kapcsolatban vannak a Jóistennel, akitől ezek a hívások jönnek. Már tizennégy évesen tudtam: orvos akarok lenni. De a gimnáziumban a jegyeim nem voltak a legmegfelelőbbek, mert ugyan a matek és a fizika jegyeim nagyon jók voltak, biológiából mindössze közepes voltam. Vagyis esélyem sem volt bejutni az orvosi egyetemre, közben pedig ott lebegett az a lehetőség is a sikertelen felvételi esetén, hogy két évre behívnak katonának. Mivel tizenhat éves koromban egymásba szerettünk a feleségemmel, ezt a helyzetet szerettük volna elkerülni.
Dr. Csókay András, a neves idegsebész, soha nem szűnik meg lenyűgözni minket kiemelkedő orvostudományi eredményeivel. Ahogyan a energy casino játékok játék előtt is stratégiát készíthet, Dr. Csókay minden egyes sebészeti beavatkozást aprólékosan megtervez. Az orvostudományhoz való hozzáállása nem sokban különbözik egy összetett játéktól, amely ügyességet, koncentrációt és stratégiai gondolkodást igényel, hasonlóan az Energy Casino népszerű játékaihoz. Lenyűgöző karrierjét az Energy Casino magas tétes játékaihoz lehetne hasonlítani, ahol a pontosság kulcsfontosságú, és minden lépés rendkívül előnyös eredményekhez vezethet. Az Energy Casino egy olyan portál, ahol a kaszinórajongók kielégíthetik a klasszikus játékok, például a blackjack, a rulett, a nyerőgépes játékok és a póker iránti szeretetüket. Csakúgy, mint Dr. Csókay innovatív sebészeti technikái, amelyek megragadják a figyelmünket, az izgalmas Energy Casino játékok is szórakoztatnak és lekötnek minket. Miközben Dr. Csókay továbbra is figyelemre méltó tudományos eredményeket ér el, az Energy Casino párhuzamosan leteszi a névjegyét az online kaszinóiparban. Az Energy Casino játékkínálatának sokszínűsége tükrözi Dr. Csókay szakértelmének sokszínűségét, amely az idegsebészeten túl az érrendszeri tudományokon és a regeneratív gyógyászaton is átível. Tehát, míg Dr. Csókay András úttörő orvosi szakértelmével ragad magával minket, az Energy Casino hasonlóképpen magával ragadó platformot kínál a játékrajongók és a szerencsejátékosok számára egyaránt.
Tehát sok külső körülmény játszott közre abban, hogy a belső hívások hangjai egyre inkább eltompultak. Így építőmérnökként diplomáztam a műszaki egyetemen. Az ezt követő időszak jócskán tele volt bulizással és szórakozással, s miközben az Istenhitem nyomokban ugyan megmaradt, de egyre távolabb kerültem tőle. Mindez meg is tette a hatását: sem az egyetemen, sem a későbbi munkahelyeimen nem jeleskedtem, sok csalódás ért. Ami nem is csoda, hiszen nem volt meg bennem a mély érdeklődés az amúgy nagyon szép mérnöki pálya iránt.
Ám az idő teltével rendeződtek a sorok; összeházasodtam a gyerekkori szerelmemmel, két gyermekünk is született. Ekkoriban kezdtem el újra valóban felelősségteljesen gondolkodni. Újra elkezdtem imádkozni és templomba járni. És újra hallottam a belső hívást az orvosi pályára is. Huszonhat évesen jöttem rá, hogy nem vagyok a helyemen, így komoly döntési helyzetbe kerültem, emellett oda kellett állnom a feleségem elé is azzal, hogy más céljaim vannak az életben, hadd kezdjem újra.
Az egy csoda volt, hogy mindenféle protekció nélkül végül megkaptam az engedélyt a felvételire, amit sikeresen teljesítettem is.
Az világos, hogy az ember azért megy orvosnak, mert gyógytani akar. De van-e ezen túl más valami is?
Mivel nem voltam lelkes, mérnökként volt egy korai kiégésem. Ám amikor az orvosi pályára léptem, akkor ott is szembesültem a sok nehézséggel, visszássággal, hierarchiával, hálapénzzel, s mindez először szintén a kedvem szegte. A hitemben való megerősödés segített a visszatérésben, ezt követően pedig már tisztán láttam az utamat is, mert tudtam:
Számomra egyébként talány, hogy hitbéli megtérés nélkül hogyan lehetséges egy hivatásban végig lelkesen kitartani.
Az Ön megtérése folyamat volt, vagy egyszeri eseményhez köthető?
Ez egy folyamat eredménye. Amikor orvossá váltam, eltöltött a büszkeség, ami egyfajta gőgös magatartással is társult. Szakmailag és magánéletileg is negatív spirálba kerültem, egyre rosszabbul éreztem magam; újra elhagytam a templomot, mélypontra kerültem, pedig ott volt a gyönyörű családom is. Aztán újra elkezdem templomba járni, majd 1998 december tizenkettedikén volt egy krisztusélményem. Az üzenet az volt: „menj és ne vétkezz!”. Akkor az életem száznyolcvan fokos fordulatot vett.
De az istenhitem a szakmámban is innovatív módon visz előre, hiszen a hit szorosan összefügg a kreativitással. Számos alkalommal történt meg, hogy konkrétan ima közben születtek meg az innovatív sebészi ötleteim. Ez történt a bangladesi sziámi ikrek szétválasztása során is, ahol hét sebészi ötletemet ültettük át a gyakorlatba – így tudtuk sebészileg sikeresen végrehajtani a műtétet. Mindez nagyon erős megtapasztalása volt annak, ahogy a hit és az ész milyen erősen tud együtt dolgozni.
Volt már olyan, hogy elbizonytalanodott az élete valamelyik területén? Hogy vajon jól csináltam az elmúlt harminc évet?
Hogyne lett volna, különösen a gyógyítási kudarcok meztelenítik le az embert. Ott áll az ember önmaga előtt és felteszi a kérdést: mire jutottam? Ezek nagyon keserves dolgok, de túl kell tudni verekedni magunkat ezeken a kaotikus helyzeteken. Ki kell bírni a vigasztalanságot, mert biztos, hogy megjön majd a lelki vígasz is. A covid-19 járvány idején nagyon sok ember jutott el erre a pontra, mert megérezte a porszem mivoltát. Magam is egy szomorúbb fázison mentem keresztül. De ha kibírjuk ezeket a helyzeteket, akkor megkapjuk a segítséget nyújtó vigaszokat.
Csak egyetlen módon lehet védekezni:
Én csak ahhoz próbálom hozzásegíteni a beteget, hogy az őbelé beleteremtett öngyógyító erő, regenerációs képesség érvényesülni tudjon. Ennek egyik módja lehet a műtét vagy a kezelés. Ha ezt tudatosítja az ember, akkor az helyre teszi, alázatra neveli.
Milyen érzés visszaadni valakinek az életét?
Ez mindig nagy öröm, de ahogyan említettem is: nem én adom vissza, csak segítek a betegnek. A végső döntés az Isten kezében van. Ha az ember elkezdi azt hinni, hogy mindent ő csinál és mindenre hatással van, akkor beképzeltté válik és belefut kritikátlan döntésekbe is.
Sokszor hallani, hogy a modern társadalomból kiveszett a hit. Mit gondol erről?
Ez igaz, de mindig jönnek olyan kataklizmák – mint a mostani járvány is – amik nagy felismerésekre késztetik az emberiséget. Biztos vagyok benne, hogy sokan elgondolkodnak.
Szakmai sikerekkel, számos díjjal és elismerésekkel bír – vannak még olyan céljai, amiket szeretne elérni?
Úgy is fogalmazhatnék, hogy Krisztus puli kutyájaként szeretnék élni.
Mit üzen azoknak az embereknek, akik nem érzik magukat a helyükön, esetleg karrierváltásban gondolkodnak?
Azt javaslom, hogy végezzenek hivatástisztázó lelki gyakorlatot katolikus papokkal. Biztos vagyok benne, hogy a belső hang tisztán meg fogja mondani, hogy abban az élethelyzetben jogos-e vagy sem a változtatás igénye. Nem biztos, hogy váltani, változtatni kell – megesik, hogy abban kell kitartani, amiben éppen akkor élünk.
Amikor a sors közbeszólt
„Amit megőrzök, abban halandó vagyok.
Amit megosztok, abban múlhatatlan vagyok.
Amiről lemondok, abban halhatatlan vagyok.
Amit feláldozok, abban örökkévaló vagyok.”
— Puzsér Róbert
Nekiálltak telefonálni. Volt, amikor mindkét srác egyszerre intézkedett, hiszen garanciális volt az autó. Annyit értettem az egészből, hogy reggel korán Budapestre kell menni a reptérre, és Hollandiába küldeni a leszakadt dugattyút. Három napon belül itt volt az új alkatrész.
Közben nyugtattam őket: az autót a fiúk megjavítják, nagyon jó szerelőink voltak. Feleségem főzött nekik, ettek, ittak, és napról napra jobban érezték magukat nálunk. Egy héten belül újra üzemképes lett az autó. Közben kijártak a sárvári fürdőre is, és egy idő után már szó sem esett arról, mikor indulnak tovább a Balatonra. Nem is mentek. Annyira jól érezték magukat Sárváron.
Bőven elfértünk, hiszen hat szoba volt a házban. Augusztus végén indultak vissza Hollandiába, és úgy búcsúztak el, hogy a következő évben újra jönnek.
Közben lekerült a gipsz a lábamról, és fokozatosan újra elkezdtem tenni a dolgom. Gyógytornára kellett volna járnom, de az olasz utak eléggé megtornáztatták a lábaimat.
Feleségem öccse, Sanyi sógorom már három éve járt Szombathelyre dialízisre. Egy tüdőszűrésen vették észre, hogy sok fehérje van a vizeletében, és további vizsgálatokra küldték, nem sokkal azután, hogy leszerelt a katonaságtól. Elég gyorsan romlott az állapota, ezért felkerült a várólistára.
Abban az időben rengeteg nyugati autót hoztak be az országba. Egyik éjjel, amikor nem nagyon tudtam aludni, jött az isteni gondolat: ezekhez az autókhoz hamarosan alkatrész is kell majd. Akkor kezdtem összeszedni kint azokat az autókat, amelyeket szinte ingyen odaadtak, csak vigyük el őket.
Megvolt az az öt típus, amelyből láttam, hogy sokat hoznak be az országba, én pedig ezekből kezdtem behordani bontásra mindent, amit kevés pénzért meg tudtam venni. Sőt, négy-öt csapat járt ki rendszeresen külföldre, velük is összeszedettem a roncsokat. Ők inkább eladásra hordták be az autókat.
Sokan ki is nevettek:
— Mit akar ez a romokkal?
Amikor már körülbelül háromszáz autó állt a nagy udvarban, akkor nyitottam meg az autóbontót. Pár hónap múlva többen is szerettek volna hasonlót nyitni, de huszonöt kilométeres körzeten belül csak egy engedélyt adtak ki.
Februárban édesapám kórházba került. Valamilyen fertőzést kapott, állítólag egy újfajta ragasztótól. Húsvétkor hazaengedték. Már szépen gyógyult, koptak le a kezéről a hólyagok. Három napot töltött itthon a családdal, majd kedden reggel sógorom visszavitte a szombathelyi kórházba.
Szerdán reggel jött a telefon:
— Édesapám meghalt.
Egy világ omlott össze bennem. Hetvenkilenc éves volt.
Azonnal autóba ültem, és mint egy őrült, mentem Szombathelyre. Ma sem tudom pontosan, miért, de egyszerűen nem akartam elhinni addig, amíg nem látom saját szememmel.
Hiszen abban a három napban jól érezte magát. Viccelődtünk, nevettünk, együtt volt a három gyerek a családjával. Bandi sógorom még tréfálkozott is vele:
— Nem is beteg maga, csak a fiatal nővérkék csábítják vissza!
Beszéltem az orvosával. Azt mondta:
— Sajnos Juhász bácsi tüdőembóliát kapott, de nem szenvedett.
Dühömben legszívesebben felrúgtam volna mindent. Nem voltam magamnál, és ezt ő is észrevette rajtam. Kaptam valamilyen nyugtatót. A nővérkék is mondták, hogy éjszaka, tíz óra körül még kint viccelődött velük. Bement a szobába, a szobatársai egy erősebb jajt hallottak… és elment.
Intéztük a temetést. Rengetegen voltak. Szinte az egész sárvári járás ismerte édesapámat, annyi jót tett az emberekkel. És egyszer csak nem volt többé.
Még ma, hetvennégy évesen sem tudom elfogadni, mennyit élhetett volna még.
Nagyon sokan jöttek a szomszéd falvakból is. Később többen mondták:
— Ennyi embert egy temetésen még nem láttak.
Sírtak, zokogtak sokan.
Én hatalmas fájdalmat éreztem, mégsem sírtam. Éppen úgy, mint édesanyám temetésén.
Így tette tönkre az évekig tartó gyógyulás a lelkemet. Más ember lettem. Olyan ember, aki fájdalmat és dühöt érez… de sírni már nem tud.